Philips félmaraton 2003-06-15 Népes mezőny, lendületes versenyzés jellemezte az idei Philips-félmaratonit. Kétségtelen, hogy az őszi nagy erőpróba, a Bécs–Budapest Szupermaraton egyik felkészülési előversenyévé nőtte ki magát az idén harmadik ízben megrendezett Philips-félmaraton, amely ebben az évben a győri ipari parki rajthoz közel 300 futót vonzott. 129-en indultak a fő versenyszámban, a 21 km-es félmaratoni távon, s ebből 30 volt a női versenyző, mellettük 25 váltó vett részt, s a kiegészítő 3,8 km-es távon is 90 volt a futók száma. A Révkomáromból érkezettek révén idén is nemzetközi volt a rendezvény, s az időeredmények alapján minden eddiginél színvonalasabb, keményebb versenyt eredményezett. A férfiverseny tavalyi győztesének ezúttal meg kellett elégednie a második hellyel, a női szám a papírformának megfelelően Földingné Nagy Judit győzelmével ért véget, de jól szerepeltek a legnevesebb triatlonisták, mint Danka Olga és Major József. Az időjárás is kedvezett azzal, hogy az előző napokban tapasztalt hőség vasárnapra alábbhagyott. Számos győri munkaközösségnek nyújtott ez a verseny jó alkalmat a közös sportolásra. Az ipari park gazdasági egységeiből, s főleg a főtámogató Philips-gyárból például nagy számban vettek részt a futáson, s nem maradt ki a Kisalföld sem, hiszen Visi Zsoltné fiával, valamint a vezérigazgató Szammer István ugyancsak a fiával futotta le a kitűzött versenytávot, de még a megyei önkormányzat is képviseltetve volt, mégpedig Kara Ákos, a megyei közgyűlés elnökének kabinetfőnöke révén. A befutó és az eredményhirdetés közötti szünetben a pázmándfalui mazsorettek, a Marina táncosai, a győrzámolyi kendósok, s Palla Zsuzsanna kötélugrói szórakoztatták látványos műsorokkal a nagyszámú érdeklődő közönséget. Érdekes színfoltot jelentettek a győri zeneiskola növendékei, Bóka Andrea, Szalánczi Sára és Torda Anikó, akik a félmaratoni táv legnehezebb szakaszán, a 19-es km-nél fuvolazenével vidították a versenyzőket. A félmaratoni táv női győztese Földingné Nagy Judit volt, aki a budapesti Rédli Szilvia és Farkas Katalin, valamint a triatlonista Danka Olga előtt ért célba, s aki verseny után azt nyilatkozta lapunknak, hogy remek felkészülés volt ez az egy hét múlva következő maratoni versenyéhez, amire Franciaországban kerül sor. A férfiaknál Zatykó Miklós (Győr), Berecz Lajos (Decs), Tóth Tamás (Budapest) volt az első három sorrendje, a váltóknál pedig a nőknél Forest (Turi Beatrix, Giczi Zsuzsanna, Füzi Lia), Philips, Forrás, a férfiaknál viszont a Gyárvárosiak (Görözdi Máté, Somogyi Péter, Németh Attila), a Győri Sze- niorok és a Száguldó Bencések voltak a legjobb befutók. A 3,8 km-es távon a nőknél Mikéné Papp Éva (Győr), a férfiaknál Balogh András (Győrújbarát) győzött. Az iskolások különböző korosztályában Obertol Dávid (Győr), Molnár Roland (Győr), Zsirai Milán (Győr), Bakonyi Fruzsina (Oroszlány), Kőműves Patrícia (Győr) és Major Renáta (Győr) volt a győztes. Külön díjazták a legjobb philipses futókat, s különdíjban részesült a legfiatalabb és a legidősebb versenyző is. A legtöbb versenyzőt nevező iskolának a győri gyárvárosi bizonyult, amelynek diákjai oroszlánrészt vállaltak a kerékpáros felvezetésben és a sikeres útvonal-biztosításban is.